lélekharang
későre jár sötét van
éjfélt üt a torony,
üvölt a harang.
lelkek riasztója
komoran, üresen kong.
alámerül a mélységbe
a szivek pusztítója
ki minden remény elorzója.
volt, de nincs többé.
nincs már létezés
és nincs már fény.
csak vak sötét,
jeges szürke szél.
csontig hatoló emlékek.
fájdalom.
mely gyötör, s nem ereszt
a harangzúgás eltemet.
csak kong, könyörtelenül.
az arcokról könny gördül.
odaveszett vágyak,
csalfa remények.
hol a holtak mesélnek.
végső táncukat járják
és invitálnak minket.
amikor itt a végső gong.
mert a harang egyre csak kong.